Az írás olyan művészeti tevékenység, amely teljes mértékben megdolgoztatja az agyamat, ha éppen arra vágyom. Minden eddig begyűjtött információt felhasználhatok közben. Mert az információk begyűjtését sose hanyagoltam. A bajom csupán az, hogy szinte minden érdekelt, és érdekel. Valamennyi tudományág, legyen az humán vagy reál, az összes művészet, az összes sport, még a főzés is. Képtelen vagyok egyetlen stílusban, műfajban, zsánerben írni. Ha a csillagászat terén jut eszembe valami ötlet, akkor sci-fit írok, ha a történelem inspirál, akkor romantikus vagy éppen szentimentális történelmi novellát, ha krimis az ötlet, akkor feszültséggel teli, feszes mondatokat, ha a mélylélektan foglalkoztat, akkor kemény szépirodalmat, mesét, színdarabot, hangjátékot. Egyszóval, az ötleteim határozzák meg, milyen zsánerben, műfajban mondom el a belőlem kikívánkozót. Ez persze nem mindig jó. Ugyanis, ha jó kritikát akarsz olvasni magadról, akkor ildomos egy olyan, behatárolható kompániába tartoznod, amely a magáénak tart. Ó, hogy tudják utálni egyesek, ha egy antológiában kilógsz az egységesen hideg, savanyú képű, hosszú mondatokat ontó stílusból!

Első írásom 1986. szeptember 26-án jelent meg az Új Szó vasárnapi számában. Mese a Kék lovagról címmel. Azóta írogatom az agyszüleményeimet. Olykor díjazzák őket, olykor sárba döngölik, de elég bölcs vagyok már ahhoz, hogy értsem, egyik végletet sem szabad túlértékelni. Ahány ízlésvilág, annyi fajta „objektív” vélemény…

Az Írásaim oldal ízelítőt ad az irodalmi énemből. Megtisztelsz, ha elmerülsz bennem.