Legendákban él, szépségről mesél
Izzó Napból merít erőt, álmodik, remél
Elfújja a szél, vihar tépi szét
De semmi nincs, mi megtörné őt
Csak magától fél
Refr.: Nézd, mikor kér, hangja, mint a méz
Kisgyermekként mennyit szenved,
ha nem simítja kéz
És mire felnő, a szíve, mint a kő
Lelkére az örök hajsza acél hálót sző
Önzés lesz a cél, mert túlzsúfolt tér
Hol kevés a hely mindenkinek
Ott kicsordul a vér
De nézd az óceánt, a hullám taraját
Apró cseppek összefogva, bontanak sziklát
Refr.: Hát fogd meg, ne félj, a kedvesed kezét
Árva lelkű gyermekeknek adjatok esélyt
És szólítsd meg őt, a gyenge törtetőt
Fogadd gyorsan testvéreddé, hisz anyátok a Föld
Magányos szív
Az ember
Nem lettünk árulók
Közöny